Az emlékezés terápia. A transzgenerációs szemlélet szerint mindaz, amit felmenőink tapasztaltak, átéltek, hatással van a mi életünkre. Az örökölt viselkedésmintákat hajlamosak vagyunk nem észrevenni, amin az emlékezés, az események újra játszása segítségünkre lehet.
Az emlékek nem élnek örökké, ahogy mi sem. Nem tudunk minden pillanatunkról felvételt készíteni, s ha tudnánk, az akkor sem vázolná fel érzelmeinket, gondolatainkat. Az emlékeink, s a tanulságok, amiket egy-egy helyzetből levontunk tesznek minket azzá, akik vagyunk.
Az, hogy egy visszaemlékezésen keresztül megnyílunk a külvilág felé, közelebb hoz minket azokhoz, akik mellettünk vannak, a családunkhoz. A memoár igazi csoda ereje a kapcsolati háló megerősítésében rejlik.
Mit ad másoknak a történetem?
A mi tapasztalataink mások számára is érdekesek lehetnek. Sokszor nem beszélünk azokról a dolgokról, amiket hibának gondolunk az életünkben, pedig általában ezek mozgatnak előre minket. Minden apró bukásból való felállás inspiráció.
Az emlékek a történelem egy darabjai. A technológia rohamos ütemben fejlődik, a generációk között egyre nagyobb a szakadék, ezáltal számunkra evidens dolgok láttatása is nagy érték lehet utódaink számára.
Ahogyan mi is kíváncsiak vagyunk a szüleink, nagyszüleink életére, úgy a mi utódaink is a mi életünkre. A memoár az életünk egy részét tartalmazza, amit magába szippanthat az utókor.
Mindenki más szemszögből lát egy szituációt, más érzelmekkel éli át, máshogyan értelmezi. Ezáltal minden emlék egyedi. Az életünk pont az általános dolgoktól lesz érdekes, hiszen minden ember átéli ezeket, segít megállítani a hétköznapokat, és meglátni azokban az apró szépséget.